Ezzel kezdetét veszi a visegrádi műemlékek máig tartó feltárása és műemléki rekonstrukciója
Ekkor került sor a legfontosabb külpolitikai szöveg ratifikálására, a cseh-lengyel békeszerződésre. Csehországé lett Szilézia, amelyre Lengyelország is igényt formált, míg János király lemondott lengyel trónigényéről, s cserébe 20 ezer márka ezüstöt kapott. Lengyelország a porosz területeket uralma alá hajtó Német Lovagrenddel is hadban állt, míg 1334-ben a felek megegyeztek, hogy döntőbírák elé viszi a viszályt, s Kázmér király sógorát, Károly Róbertet, a lovagrend pedig Luxemburgi Jánost kérte fel döntnöknek. A két király hosszas tárgyalás után, november 26-án hozott döntést, és a vitás területek felosztását javasolták. A magyar történelmi tankönyvek állításaival ellentétben tehát a visegrádi csúcs elsősorban nem gazdasági, hanem diplomáciai aktus volt. A jól ismert tény, hogy a cseh és magyar király megegyeztek, miszerint Bécset elkerülő utakat állapítanak meg a kereskedelemhez, valójában már a királytalálkozó után született meg, 1336. január 6-án, bár bizonyára már a novemberi megbeszélések eredményeit rögzítette írásban.